....Indulásra készen........

A tegnapi 24 órás ideg tréning után, végre a rohadt Quantas elindítja a járatait, és így mi is el tudunk indulni. Ez az utolsó csavar még hiányzott az életünkhöz,de nem gond ez is megvan,és már mint két kis Szerencselovag elindulunk a repülő szőnyegen:) A sok sok imádkozó sáska meghozta a gyümölcsét..Kimerülten, fáradtan, több nap nem alvás után, azt hiszem a végét járom, de még egy RED BULL segíthet, és akkor még ezt a végét valahogy végig szenvedjük, hogy utána már élvezhessük egy picit a gyümölcsét. Szeretnénk megköszönni, minden és mindent amit kaptunk tőletek, a sok ölelést, és szeretetet, a hihetetlen sok erőt és a sok telefont amit az utóbbi két napban felváltva győzünk!!Köszi hogy fontosak vagyunk NEKTEK!!!!<3

Most búcsúzom, mert dolog van,és menni kell......

M&ZS

Október 29...Szombat

Ma hívott egy barátunk és közölte sztrájkol a Qantas...gyors internetezés után kiderült nem ugratott... Fasza...Hétfőn repülnénk...bár addig még bármi lehet...Még meg sem érkeztünk de már kapjuk a megpróbáltatásokat...Ez van...el kell fogadni, mert ebbe nincs beleszólásunk, így csak várni tudunk türelmesen a hétfőre, hogy legyen valami elmozdulás valamerre. De azt nem mondom, hogy fel vagyok dobódva...
Tegnap voltunk a Csabánál. Éjjel 1-ig beszélgettünk kb. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, egy új barátra tettünk szert . Csak ajánlani tudnám mindenkinek, aki Ausztráliába készül... Nagyon jó hallani a szájából a jövőnket és azt ahogy lát minket. Ahogy fogalmazott...Ezt csak elbaszni lehet, de azok nem mi vagyunk...és ez így is van. Én hiszek bennünk és egy percre sem gondolok arra, hogy nem fog sikerülni. Különben neki sem indulnánk.
Ma este pedig Búcsú bulit tartunk. Kóla, ropi, meg sok sok ölelés. Kicsit félek is az érzéseimtől. Ezt én valahogy kihagynám..Bár ez így szép ahogy van. Na megyek is készülődni...Folyt.köv...
Zs.

“Egyetlen kaland többet ér, mint ezer egyforma nap, amit kényelemben és jólétben töltök"

......Az utóbbi pár nap lelkileg nagyon megviselt, mivel utoljára voltam otthon és elköszöntem a családomtól, a barátaimtól, akiket kimondhatatlanul Szeretek!Senki nem beszél arról, hogy mennyire nehéz elengedni ezeket az embereket, akik nap mint nap ott voltak és számíthattam rájuk. Hazafelé a kocsiban amikor, arra gondoltam hogy hosszú ideig nem is fogok vissza menni, és találkozni velük, akkor elszakadt bennem minden, és végig sírtam a 2 órás utat. Azt éreztem, hogy kitépik a szívem,és hibáztattam magam azért, mert könnyeket látok mindenki szemében, hol ott mosolyoghatnánk is. Az elválás sosem könnyű, semmilyen helyzetben, de nekik és nekem is el kell fogadnom a változást, hogy az amit az ember egyszer megszeret,vagy  hozzá szokik valamihez amiben él, az folyton változik,és sosem lesz állandó.Önzőek vagyunk mind, és próbálunk élni, de közben mi is megváltozunk, ráébredünk, hogy egy ponton megrekedtünk,és tovább kell lépnünk a saját érdekünkben. Remélem megértenek minket,és elfogadják a döntésünket, hogy  kiállunk valami mellett. Döntöttünk egy másik Életről, egy másik világban, feladva mindent amink volt, az otthonunkat, mindaz amit megteremtettünk.Nagyon nehéz ez mindenkinek, azoknak is akik támogatnak minket,és nekünk is,mert bár minden pillanatban kicsit beleszakadok, sosem felejtem el,hogy miért tesszük,és miért döntöttünk így. Azt gondolom, bárki aki e mellett teszi le a voksát, az vállalja azt is, hogy mindig lesznek olyan emberek,akik ellent mondanak ennek, mindig lesznek akik azt mondják, hogy igen is csináld,mert jobb lesz,és az ő támogatásuk jelenti azt az érzelmi alapot, ami ebben az időszakban a legfontosabb!

Mindig a cél felé nézz,és sohasem hátra, mert nem a múltadban van a jövőd!

“A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és  nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.” (Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony)




M.

Visszatekintés...az elmúlt 8 hónap

Nem tudom, hol is lehetne kezdeni, de egy biztos....... hogy ha hiszel valamiben erősen, az hogy elmondod magadban hogy igen is sikerülni fog, egy óriási lépés, és haladás az életedben.Szóval mindenkit arra biztatok hogy higgye el,  igen is sok mindent el lehet érni, és meg lehet valósítani!.....Az első és legfontosabb dolog amit megtanultam ez alatt az idő alatt, hogy áldozatok nélkül nincsen győzelem. Ez volt a "nagy lemondások éve", mert szerintem e nélkül a hozzá állás nélkül ezt nem tudtuk volna megvalósítani. Szeretnél egy új szép cipő nyárra, vagy egy új ruhát, vagy elmenni több száz leárazott dolog mellett, amire nagybetűvel fel van írva, hogy vegyél meg :)))!!ÁÁÁ!! ez nem volt egyszerű az első időkben, tudván azt, hogy szépen berendeztük a lakásunkat, megvettünk mindent, felújítottunk, csináltunk egy nagyon szép kis otthont, de mégis amikor a jövőben gondolkodik az ember, akkor ezek csak tárgyak ,és nem több mint ragaszkodás. Ragaszkodunk a dolgainkhoz, a szar rendszerhez, és mindenhez ami még véletlenül se hozzon változást...  vagy a napi kis rutinodat nehogy felborítsa....Igen, mert valójában a legtöbb ember ilyen...de végül is mi jól belehúztunk. Gergő volt az első ember aki mondta, hogy gyertek ki mert nagyon jó élet van kinn...és hopp már minden fórumon ott is voltunk. Keresgéltünk, olvasgattunk, és érdeklődtünk milyen lehetőségek is vannak. Kiderült, hogy a végzettségem ott egy egész jó kereseti lehetőség, és az is hogy az egész kontinens a bányászatból él, és hogy a Füli ( férjem) :) szakmája is egy elég jó és keresik.

Találtunk egy honlapot a CSEAUSZTRALIA-át (http://cseaustralia.com.au/),és felvettük velük a kapcsolatot, majd elindult a mi kis üzletünk a Csaba főnök ÚR képviseletében (háleluja), amikor is az első,vagy a második beszélgetésünk során kiderült, hogy épp most vitt ki egy szintén bányamérnök srácot, aki a Miskolci Egyetemen végzett. Nagyon megörültem,de akkor még nem tudtam,hogy kiről is van szó. Később amikor, már elkezdtünk angolra járni, és egyre jobban megmérgezett minket az Ausztrália érzése, akkor a Csaba mondta, hogy hát ki is az a " cool kiscsávó" (remélem ezt bóknak veszed Márk:D),és felvettem vele is a kapcsolatot, bár látásból ismertük egymást, Ő csak még jobban megerősített minket,hogy menni kell innen,és rengeteget köszönhetünk neki (a történetünk egyik főszereplője), amiért nagyon sokat fogok főzni rád:)) Szóval elindítottuk, elkezdtük beszerezni a papírokat, minden nap csak erre gondoltunk, közben éltünk, lemondtunk, pénzt gyűjtöttünk, dolgoztunk, és közben férjhez is mentem (erről később) :),majd így ment ez hosszú hónapokig. Sokan hittek bennünk, és ezért örök hála, mert annyira jó volt a megerősítés, és a támogatás! És miből tudom, hogy ez az utunk???Mert mindent összegezve a 9 hónap alatt sok sok türelemmel, és imával, de megcsináltuk, és végül is nem volt olyan óriási akadály, ami eltántorított volna minket, és kitartottunk a tény mellett miszerint mi itt hagyunk mindent, és igen is eljutunk AUSZTRÁLIÁBA,és október 31-én, Hétfőn repülünk:))))))

Mónika

A kezdetek...

Na akkor csapjunk a lovak közé :)
Pénteken végre visszajeleztek Bécsből, hogy megkaptuk a vízumot. Nagy kő esett le a szívünkről, mert már kezdtünk egy kicsit aggódni. Diák vízummal ritkán szórakoznak,de azért  féltünk nehogy belekössenek valamibe.  Szóval 2 hetünk van az indulásig ami nem sok idő és még elég sok mindent kell elintéznünk. Ma megnéztük, hogy mennyi is az a 23 kiló, amit egy bőröndbe bele lehet rakni. Hát mit is mondjak..sok mindenről le kell mondani :) Most látni mennyi mindent felhalmoz egy ember és hogy mennyi felesleges dolga van. A héten kifizetjük a repjegyet, váltunk pénzt, pakolunk és lassan elbúcsúzunk mindenkitől. Na ez még egy meleg helyzet lesz. Én már most sokszor elsírom magam :) ...de ez ettől szép...Az érzéseink meg teljesen vegyesek. Van benne minden rendesen. Tehát csináljuk a dolgunkat és bízunk abban, hogy ez a mi utunk...
Zsolt voltam és remélhetőleg hamarosan Mónika is jelentkezni fog az élményeivel :)